Ismerem-e Jézust?

Gondolkodás nélkül valószínűleg azonnal rávágnám, hogy "Persze, már hogyne ismerném!"
De vajon tényleg így van ez?

Igen, tudom Róla mindazokat a tényeket amelyek benne vannak a Bibliában, ismerem a Róla szóló próféciákat, tanításokat, de vajon Őmagát ismerem-e? Szánok-e elég időt és fáradtságot rá, hogy megismerjem a kegyelmes Istent aki emberré lett értünk... értem...

A héten Márk egyik evangéliumában olvastam, amint arról ír ahogy Simon mondja az Úrnak: "Mindenki Téged keres!" Megfogott ez a mondat, amely - úgy gondolom, - ma is igaz. Ma is mindenki Jézust keresi, van aki tudatosan és van aki nem tudja megnevezni, van aki elfojtja magában, van aki úgy hiszi más az amit keres, de végsősoron mind-mind Őt keressük. Isten kizárólagos kegyelme, ha meg is találjuk Őt és még ennél is nagyobb kegyelem, ha nem veszítjük Őt ismét szem elől. Igen, kegyelem... ezt kiérdemelni mivel is tudnám? Mit tudok én olyant tenni, hogy jutalomként magát Jézust kapjam meg az életemben?

És akkor kicsit elszomorodtam. Én úgy gondolom, hogy régóta keresem Őt és meg is találtam, dícsértessék ezért az Ő Szent Neve! DE mindezek ellenére oly sokszor el is távolodok Tőle... vagy alábbhagy a buzgalmam... vagy épp erőt vesz rajtam a lustaság... és még sorolhatnám.
Ekkor jön viszont az egészben a legszebb: nem tudom elhagyni Őt. Isten valami olyan mérhetetlen erővel tud vonzani, hogy lehetetlen magadat elszakítani Tőle. Ő nem egy olyan valami (mint minden más ami teremtetett), amit meg lehet unni, mert mindig tartogat meglepetést. Volt mikor kishitűen vagy felületesen azt hittem, hogy most már mindent tudok Istenről, de minduntalan rá kell jönnöm, hogy Őt megismerni, teljesen megismerni, talán nem elég a mi kis életünk.

Akárhányszor is olvasom el ugyanazt a szentírási szakaszt, sokszor talán már kívülről fújva, mindig akadhat benne valami ami újként hat, valami amit akkor fedezek fel, valami új, számomra addig ismeretlen dolog a mi Urunkról.

Ugyanakkor nem csak a Szentíráson keresztül lehet Őt megismerni, azaz inkább felismerni. Hányszor megyek el vajon naponta Mellette, annélkül, hogy észrevenném őt? A barátom szomorú tekintetében, az unokahúgom mosolyában, egy dalban, a "véletlen" helyzetekben, milliónyi kis dologban... csak meg kellene tanulnom keresni és észrevenni Őt, törekedni a tökéletesebb megismerésre.

Nem kell ehhez órarendet összeállítani, csak nyitott szívvel járni, a lelkemmel látni és hallani. Nem arra kell törekednem, hogy minél hamarabb megtanuljam és befejezzem a "leckét", mert ez nem erről szól. Ha becsuknám azt a képzeletbeli könyvet, amely Jézusról tanít, azzal egyidejűleg kezdetét is venné a felejtés (emlékszem vajon a 6.-os fizika leckékre? Pedig akkor jól tudtam az anyagot...) Örök képzés ez és jó lenne, ha ezt nem felejteném el soha! Arról meg, hogy örömömet leljem a "tananyagban" biztosan gondoskodik majd az Úr. Kicsit olyan mint amikor egy jó filmnek vagy könyvnek nem várom, hogy vége legyen, mert olyan jó olvasni/nézni.

Valamikor biztosan el kell számolnom arról, hogy mennyire voltam hajlandó megismerni Jézust. Remélem, hogy nem kell majd szörnyen szégyelnem magam azért, hogy mennyire keveset fogok tudni arról az Isteni Személyről, Aki eljött értem és elhordozta bűneim és akinek a kegyelméből lesz majd egykoron (remélem) boldog az örök életem.