Az Úr nem hagy el soha

Iz 41.10
Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom.

Bosszúvágy vagy irgalom

Ma valakitől azt hallottam, hogy de jó nekünk akik hiszünk Isten létezésében, mert amikor mindenki kitol velünk akkor megmarad az a reményünk, hogy Isten igazságot tesz és megbünteti azt aki vétkezett. Könnyű kitalálni, nem keresztény ember volt az illető...

Vajon ez lenne Isten? Egy bosszúálló Isten? Ezt tanítja a keresztény hit? És végtelen boldogság tölt el, mert nem bosszúálló a mi Istenünk, hanem végtelenül jó és irgalmas és örökké megbocsátó. Nem bosszúvágyra és megtorlásra tanít minket, nem ezt a fajta vigaszt adja, hanem a szeretet és megbocsátás vigaszát.

Mint a házasságtörő asszony története... ki az ki közülünk bűn nélkül való? Ki az kinek joga lenne az Úr haragját kérni embertársára? Én biztosan nem. Ha valaki ártott nekem, vajon én nem ártottam-e sokkal többet másoknak? Ha valaki megbánt engem, vajon én nem bántottam-e meg ezerszer jobban másokat? Ha én reménylem a megbocsátást, vajon más nem ugyanúgy reméli-e azt? Mitől könnyebb az én bűnöm, mint másé?

"... És bocsásd meg a mi vétkeinket, mint ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek..." Néha automatikusan mondjuk. De átérezzük-e mindig az ima súlyát. Kérés mely kötelez... " ahogy mi is megbocsátunk"... megbocsátunk-e vajon szívből, igazán? Elmondjuk-e az imát haraggal a szívünkben?

Én Uram, én Istenem! Add, hogy mindig a te teremtményed lássam minden embertársamban. Azt, hogy meglássalak benne Téged, a Te áldozatod, amikor érte is meghaltál. Add, hogy mikor megtorlásért kiállt a szívem, eltöltsön a Te szereteted, hisz én hányszor megbántalak Téged, de Te mégis felmentél a keresztre meghalni értem... értünk... Add, hogy vallástól és nemzettől függetlenül, képes legyek legalább elfogadni mindenkit, még akkor is ha ellenséges szándékkal vannak felénk. Uram, Te légy az én bizalmam és erősségem, hisz Te mondtad, hogy legyőzted a világot, legyőzted a bűnt. Add, hogy mindig feltétel nélkül bízzak a Te hatalmadban és igazságodban és soha, soha el ne szakadjak Tőled! Ámen.

Helyes út

Néha nagyon nehéz megtalálni az utat és mikor mégis úgy érzem, hogy megleltem, akkor nehéz rajta maradni. Olykor meg ismét eltűnnek az útjelző táblák vagy olvashatatlanná válnak. Máskor meg kétség gyötör, hogy merre tovább.

Sokszor azon kapom magam, hogy imádkozok valamiért, mert én szeretném, mert én akarom. És nehéz kimondani, hogy "Uram, legyen meg a Te akaratod!" Milyen balga is az ember... mintha én lennék a legfontosabb, mintha Isten nem tudná, hogy mi a legjobb nekem, mintha Isten nem vigyázna rám.

Néha annyira megszoktuk, hogy látszólag mi irányítjuk a dolgokat, hogy nem merünk Istenre hagyatkozni. Mennyire buták vagyunk, Isten aki megteremtette a világmindenséget, aki létrehozott minket, ne tudná jól írányítani az életem? Csak nehéz Őt beengedni...

Vajon miért mondta Jézus, hogy "engedjétek Hozzám a gyermekeket, mert ilyeneké a mennyeknek országa"? Talán azért, mert a mi hitünk már nehezen lesz olyan tiszta és erős, mint a gyermekeké? Istent mennyei Atyánknak hívjuk, mégis... hányszor nézünk fel rá olyan őszinte imádattal, mint kisgyermek az apjára?

És Isten mégis szeret, pedig sokszor erőnek erejével próbáljuk elszakítani magunkat Tőle. Sokszor meg nem érezzük vagy nem akarjuk érezni, hogy mit kellene választanunk, melyik döntés az ami közelebb visz Hozza. Az élet nem fehér és fekete, sok árnyalat van közte... nagyon sok. Nekünk törekednünk kell a fehérebbet választani, de valahogy úgy, hogy az a fehér ragyogni tudjon, ne árnyékolja be a fekete.

És mi segíthet ilyenkor? A bizonyosság... amikor közel vagyunk Istenhez, amikor tiszta szívvel az ő akaratát keressük, akkor megtalálhatjuk a módját a helyes folytatásnak.
És mitől lesz helyes egy döntés? Nem tudom... de azt tudom, hogy csakis jó döntés után érhet boldogság, megkönnyebülés. Ha Isten közelségét érzem, bíznom kell Benne. Azt ígérte, hogy Vigasztalót küld, a Szentlelket, hogy útmutatónk legyen. Isten nem szegi meg a szavát.

Uram! Add, hogy mindig meghalljam Szavad! Add, hogy merjem Rád bízni az életem! Add, hogy merjem a Te akaratod keresni és mindenekelőtt add, hogy felismerjelek Téged! Uram, Istenem, szeretném szívből mondani, fenntartás nélkül neked alávetni magam és őszintén Rád hagyatkozni: legyen meg a Te akaratod! Ámen.

A mai evanéliumi rész a Jn 8, 31-42 volt. Megragadtak belőle Jézus szavai: "Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket."

Jó pár évvel ezelőtt értettem meg, hogy mit jelent ez a mondat. Nem igazán értettem, hogy hogyan lehetnék szabad, főként ha felszámolom, hogy egy csomó törvényt, szabályt kellene keresztényként betartani, ami valljuk be, nem mindig egyszerű vagy könnyű.

Aztán egyszer megértettem, miután valamennyire megismertem Jézust, általa az Atyát, hogy mit is jelent az igazi szabadság. Azaz mit jelentett nekem felismerni Jézus szabadítását. Nem kell attól tartanom, hogy bárkinek/bárminek is rabja leszek, nem kell a félelem, a kétségbeesés kötelékében vergődnöm, mert mindannyian Isten kezében vagyunk. Jézus nem hagy magunkra, velünk van a mindennapjainkban, még akkor is ha nem gondolnánk. Nem kért tőlünk az Úr lehetetlen terheket, törvényei a mi javunkat szolgálják, Istenből bármikor erőt meríthetünk és ha leküzdöttük félelmeinket a hit által, valóban szabadok leszünk. Szabadok az Úrban, Aki hűséges és Aki megtartja ígéretét.

Milyen csodálatos ez a mondat, ez az ígéret! Akárhányszor olvasom, mindig másként és másként hat rám, de mindig, minden egyes alkalommal érzem a szabadságot, amit az Úr ígért. Szabadulást a bűn fogságából, szabadulást a félelelmtől. Reményt ad, megnyugtat és derűvel tölt el.

Óh, Uram, add, hogy soha nem távolodjak el a Te igazságodtól! Hálás vagyok és köszönöm Neked életem minden pici percét! Köszönöm, hogy megismerhettelek Téged, hogy nem engedtél elveszni. Szentlélek Úristen, vezess engem és add, hogy soha el ne szakadjak Tőled! Ámen!