Új év, új remények

"S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig." Mt 28,20 utolsó mondata.

Vegyes érzelmekkel vagyok tele. Hálátlanul az jár az eszemben, hogy ha visszagondolok erre az évre olyan üresnek érzem.

És akkor (bevallom, kicsit erőltetetten) elkezdem sorolni, hogy mennyi minden történt amiért hálás lehetek, egyszerű dolgok amelyek mellett elmegyek, természetesnek veszem őket, holott ezekért a kis ajándékokért is hálás lehetek.

Másrészt félek kicsit az új évtől, annyi változás vár rám, annyi mindent kell újra vagy előlről kezdenem... és ekkor most eszembe jutott ez a kis rész a Szentírásból, amelyet a bejegyzés címének is választottam.
Elolvastam az egész Mt 28,16-20 szakaszt. Csodálatos ígéret és csodálatos vigasz. Jézus mondta, hogy Ő kapott minden hatalmat Mennyben és Földön és velünk marad a világ végéig.
Elmúlik egy év (a mi számításaink szerint), változnak az idők, emberek jönnek és mennek el az életünkből, kevés az ami maradandó vagy amire "mérget mernék venni".
És ez a látszólagos káosz közepette ott van Isten, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ő nem változik, Rá mindig ugyanúgy lehet számítani. Vele minden nap egy új év lehet, egy új kezdet, egy új erőfeszítés, hogy Őt mégjobban megismerjük és ezáltal eljussunk vagy közelebb jussunk életünk céljának beteljesüléséhez.

Sokszor talán eszembe sem jut, de ha belegondolok, akkor a rossz dolgoknak is legtöbbször megvan az a hasznuk, hogy eszembe juttatják az Istent. Ez nem egy olyan dolog amire büszke vagyok, de ettől még, sajnos, gyakran előfordul. Könnyű Istenről megfeledkeznem akkor mikor minden rendben van, amikor nem ér semmi bánat, de Ő az első aki eszembe jut a baj idején. Tulajdonképpen meg kellene köszönnöm a szomorú időszakait is életemnek, mert így legalább nem felejtem el, hogy Ki az Aki a legfontosabb és mi az igazán lényeges az életben.

Uram, Királyom! Itt egy új év és egy elköszönő régi, amelyet teljesen másként szerettem volna zárni. Nem látom az út végét és nem tudom a "hogyan tovább"-ot. De tudom, hogy ha Veled maradok, bármi történjék is, Te velem leszel és majd egyszer Te fogsz ott várni az út végén.

Tudom, hogy Te vagy a vigaszom, Te vagy aki együtt örül velem. Add, hogy ezt ne felejtsem el soha, még akkor sem, ha egyedül érzem magam, és add, hogy ilyenkor eszembe jusson, hogy nem vagyok egyedül!
Add, hogy ajándékként fogadjam a szenvedést és soha ne engedjem, hogy a saját problémáim miatt ne lássam meg embertársaim gondjait! Add, hogy ne tartsam a saját bajomat nagyobbnak vagy fontosabbnak a másénál!

Hálás vagyok elsősorban azért, mert Veled zárhatom az évet és Veled kezdhetem az újat! Hálás vagyok az ajándékaidért, a sok kicsi dologért amiért elfelejtettem hálás lenni.
Mit kívánok az új évre?
Talán csak egyetlen kívánságom van: maradj velem és ne engedj engem eltávolodni Tőled! Ebben azt hiszem minden benne van! Ámen! Így legyen!

Bízd Újra Életed Krisztusra!

Mária igenje

Kicsit inspirálódtam a karácsonyi mise prédikációjából is, amelyből szokás szerint megint megragadott egy (talán kulcs)mondat.

Kis kitérő: azon is elgondolkozok néha, hogy miért marad meg egy-egy prédikációból az a bizonyos mondat, amely utánna foglalkoztat, amely nem felejtődik el talán olyan hamar, mint a hallottak többi része? Túl merész és messzemenő lenne azt feltételezni, hogy Isten ezáltal is üzen valamit, választ ad valamire?

De visszatérve a bejegyzés címéhez: Mária nem egészen érti az angyalt, a maga egyszerűségében talán nem is igazán tudja felfogni, hogy mi az ami vele történni fog, de van akkora hite Istenben, hogy nem firtatja, nem kér döntési időt, hanem alázatosan "igen"-t mond rá.
Később amikor József el akarja bocsátani őt, akkor sem megy oda hozza, nem kérleli, nem magyarázkodik, nem bizonygatja ártatlanságát, csak hisz és imádkozik. És Isten nem késik a segítséggel, nem hagyja őt magára.

Talán ez kicsit úgy hangzik, mintha a cselekvő hit helyett elég lenne a kontemplatív. Nem erről próbálok beszélni, hisz Isten igenis aktívan hív minket, de a kétfajta megélés szükségszerűen kiegészíti egymást. Fel kell ismerni az életünkben, hogy vannak bizonyos helyzetek, amikor a mi erőnk véget ér és engedni Istent, hogy beteljesítse a művet (természetesen "mű" alatt értendő mindenfajta probléma, baj, álom, vágy, stb.). Isten bizonyosan nem fog késlekedni, ha az a javunkat szolgálja.

Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ma, ha akkor Mária megijed és nem vállalja az Isten-anyaságot, ha alkudozni kezd az angyallal. Na, persze, tudom... Isten nem őt választotta volna akkor, de azt se felejtsük el, hogy Mária is, mint minden ember ugyanazzal a szabad akarattal rendelkezett és mint ilyen jogában állt elutasítani az isteni hírnököt... És nem utolsósorban figyeljük meg az isteni szeretet és gyöngédség megnyílvánulását: Isten nem parancsol, nem erőlteti rá Máriára akaratát, hanem megvárja amíg ő szabadon válaszol.
Csak egy pillanatig gondolkozzunk el ezen... és csak egy pillanatig képzeljük magunkat Mária helyébe/helyzetébe: hallva az angyali üdvözletet és utánna az üzenetet, mi mit válaszoltunk volna?

Így Advent után a megszületett Igét befogadva nem tudok nem arra gondolni, hogy Istennek mennyi terve lehet velem. Talán nagy tervek is csak én gyávának bizonyulok, vagy talán egyszerű kis tervek amikhez vagy lusta vagy érdektelennek bizonyuló vagyok.

Hitem szerint hasonló döntést mint Mária már senkinek nem kell a Földön meghoznia, angyalok sem repkednek be a szobánkba különböző isteni kérésekkel (vagy mégis?), de a szüntelen könyörgések közepette, amikor mi kérünk Istentől minduntalan, hallgassunk el kicsit és hallgassuk Istent, a nemrég megszületett Megváltót. Vajon mit kér tőlünk? Vajon milyen kérésre várja a mi rábólintásunkat? Talán észrevesszük, hogy a kéréseinkre a válasz az Ő kéréseiben rejtezik.

Áldott Ünnepeket kívánok mindenkinek aki olvassa/olvasni fogja a bloggom és kívánom, hogy meg tudjunk pihenni Isten beteljesült szeretetén, amelynek első állomását ezekben a napokban élhettük újra át!