"S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig." Mt 28,20 utolsó mondata.
Vegyes érzelmekkel vagyok tele. Hálátlanul az jár az eszemben, hogy ha visszagondolok erre az évre olyan üresnek érzem.
És akkor (bevallom, kicsit erőltetetten) elkezdem sorolni, hogy mennyi minden történt amiért hálás lehetek, egyszerű dolgok amelyek mellett elmegyek, természetesnek veszem őket, holott ezekért a kis ajándékokért is hálás lehetek.
Másrészt félek kicsit az új évtől, annyi változás vár rám, annyi mindent kell újra vagy előlről kezdenem... és ekkor most eszembe jutott ez a kis rész a Szentírásból, amelyet a bejegyzés címének is választottam.
Elolvastam az egész Mt 28,16-20 szakaszt. Csodálatos ígéret és csodálatos vigasz. Jézus mondta, hogy Ő kapott minden hatalmat Mennyben és Földön és velünk marad a világ végéig.
Elmúlik egy év (a mi számításaink szerint), változnak az idők, emberek jönnek és mennek el az életünkből, kevés az ami maradandó vagy amire "mérget mernék venni".
És ez a látszólagos káosz közepette ott van Isten, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ő nem változik, Rá mindig ugyanúgy lehet számítani. Vele minden nap egy új év lehet, egy új kezdet, egy új erőfeszítés, hogy Őt mégjobban megismerjük és ezáltal eljussunk vagy közelebb jussunk életünk céljának beteljesüléséhez.
Sokszor talán eszembe sem jut, de ha belegondolok, akkor a rossz dolgoknak is legtöbbször megvan az a hasznuk, hogy eszembe juttatják az Istent. Ez nem egy olyan dolog amire büszke vagyok, de ettől még, sajnos, gyakran előfordul. Könnyű Istenről megfeledkeznem akkor mikor minden rendben van, amikor nem ér semmi bánat, de Ő az első aki eszembe jut a baj idején. Tulajdonképpen meg kellene köszönnöm a szomorú időszakait is életemnek, mert így legalább nem felejtem el, hogy Ki az Aki a legfontosabb és mi az igazán lényeges az életben.
Uram, Királyom! Itt egy új év és egy elköszönő régi, amelyet teljesen másként szerettem volna zárni. Nem látom az út végét és nem tudom a "hogyan tovább"-ot. De tudom, hogy ha Veled maradok, bármi történjék is, Te velem leszel és majd egyszer Te fogsz ott várni az út végén.
Tudom, hogy Te vagy a vigaszom, Te vagy aki együtt örül velem. Add, hogy ezt ne felejtsem el soha, még akkor sem, ha egyedül érzem magam, és add, hogy ilyenkor eszembe jusson, hogy nem vagyok egyedül!
Add, hogy ajándékként fogadjam a szenvedést és soha ne engedjem, hogy a saját problémáim miatt ne lássam meg embertársaim gondjait! Add, hogy ne tartsam a saját bajomat nagyobbnak vagy fontosabbnak a másénál!
Hálás vagyok elsősorban azért, mert Veled zárhatom az évet és Veled kezdhetem az újat! Hálás vagyok az ajándékaidért, a sok kicsi dologért amiért elfelejtettem hálás lenni.
Mit kívánok az új évre?
Talán csak egyetlen kívánságom van: maradj velem és ne engedj engem eltávolodni Tőled! Ebben azt hiszem minden benne van! Ámen! Így legyen!
Bízd Újra Életed Krisztusra!
2010. december 31., péntek
2010. december 28., kedd
Mária igenje
Kicsit inspirálódtam a karácsonyi mise prédikációjából is, amelyből szokás szerint megint megragadott egy (talán kulcs)mondat.
Kis kitérő: azon is elgondolkozok néha, hogy miért marad meg egy-egy prédikációból az a bizonyos mondat, amely utánna foglalkoztat, amely nem felejtődik el talán olyan hamar, mint a hallottak többi része? Túl merész és messzemenő lenne azt feltételezni, hogy Isten ezáltal is üzen valamit, választ ad valamire?
De visszatérve a bejegyzés címéhez: Mária nem egészen érti az angyalt, a maga egyszerűségében talán nem is igazán tudja felfogni, hogy mi az ami vele történni fog, de van akkora hite Istenben, hogy nem firtatja, nem kér döntési időt, hanem alázatosan "igen"-t mond rá.
Később amikor József el akarja bocsátani őt, akkor sem megy oda hozza, nem kérleli, nem magyarázkodik, nem bizonygatja ártatlanságát, csak hisz és imádkozik. És Isten nem késik a segítséggel, nem hagyja őt magára.
Talán ez kicsit úgy hangzik, mintha a cselekvő hit helyett elég lenne a kontemplatív. Nem erről próbálok beszélni, hisz Isten igenis aktívan hív minket, de a kétfajta megélés szükségszerűen kiegészíti egymást. Fel kell ismerni az életünkben, hogy vannak bizonyos helyzetek, amikor a mi erőnk véget ér és engedni Istent, hogy beteljesítse a művet (természetesen "mű" alatt értendő mindenfajta probléma, baj, álom, vágy, stb.). Isten bizonyosan nem fog késlekedni, ha az a javunkat szolgálja.
Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ma, ha akkor Mária megijed és nem vállalja az Isten-anyaságot, ha alkudozni kezd az angyallal. Na, persze, tudom... Isten nem őt választotta volna akkor, de azt se felejtsük el, hogy Mária is, mint minden ember ugyanazzal a szabad akarattal rendelkezett és mint ilyen jogában állt elutasítani az isteni hírnököt... És nem utolsósorban figyeljük meg az isteni szeretet és gyöngédség megnyílvánulását: Isten nem parancsol, nem erőlteti rá Máriára akaratát, hanem megvárja amíg ő szabadon válaszol.
Csak egy pillanatig gondolkozzunk el ezen... és csak egy pillanatig képzeljük magunkat Mária helyébe/helyzetébe: hallva az angyali üdvözletet és utánna az üzenetet, mi mit válaszoltunk volna?
Így Advent után a megszületett Igét befogadva nem tudok nem arra gondolni, hogy Istennek mennyi terve lehet velem. Talán nagy tervek is csak én gyávának bizonyulok, vagy talán egyszerű kis tervek amikhez vagy lusta vagy érdektelennek bizonyuló vagyok.
Hitem szerint hasonló döntést mint Mária már senkinek nem kell a Földön meghoznia, angyalok sem repkednek be a szobánkba különböző isteni kérésekkel (vagy mégis?), de a szüntelen könyörgések közepette, amikor mi kérünk Istentől minduntalan, hallgassunk el kicsit és hallgassuk Istent, a nemrég megszületett Megváltót. Vajon mit kér tőlünk? Vajon milyen kérésre várja a mi rábólintásunkat? Talán észrevesszük, hogy a kéréseinkre a válasz az Ő kéréseiben rejtezik.
Áldott Ünnepeket kívánok mindenkinek aki olvassa/olvasni fogja a bloggom és kívánom, hogy meg tudjunk pihenni Isten beteljesült szeretetén, amelynek első állomását ezekben a napokban élhettük újra át!
Kis kitérő: azon is elgondolkozok néha, hogy miért marad meg egy-egy prédikációból az a bizonyos mondat, amely utánna foglalkoztat, amely nem felejtődik el talán olyan hamar, mint a hallottak többi része? Túl merész és messzemenő lenne azt feltételezni, hogy Isten ezáltal is üzen valamit, választ ad valamire?
De visszatérve a bejegyzés címéhez: Mária nem egészen érti az angyalt, a maga egyszerűségében talán nem is igazán tudja felfogni, hogy mi az ami vele történni fog, de van akkora hite Istenben, hogy nem firtatja, nem kér döntési időt, hanem alázatosan "igen"-t mond rá.
Később amikor József el akarja bocsátani őt, akkor sem megy oda hozza, nem kérleli, nem magyarázkodik, nem bizonygatja ártatlanságát, csak hisz és imádkozik. És Isten nem késik a segítséggel, nem hagyja őt magára.
Talán ez kicsit úgy hangzik, mintha a cselekvő hit helyett elég lenne a kontemplatív. Nem erről próbálok beszélni, hisz Isten igenis aktívan hív minket, de a kétfajta megélés szükségszerűen kiegészíti egymást. Fel kell ismerni az életünkben, hogy vannak bizonyos helyzetek, amikor a mi erőnk véget ér és engedni Istent, hogy beteljesítse a művet (természetesen "mű" alatt értendő mindenfajta probléma, baj, álom, vágy, stb.). Isten bizonyosan nem fog késlekedni, ha az a javunkat szolgálja.
Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ma, ha akkor Mária megijed és nem vállalja az Isten-anyaságot, ha alkudozni kezd az angyallal. Na, persze, tudom... Isten nem őt választotta volna akkor, de azt se felejtsük el, hogy Mária is, mint minden ember ugyanazzal a szabad akarattal rendelkezett és mint ilyen jogában állt elutasítani az isteni hírnököt... És nem utolsósorban figyeljük meg az isteni szeretet és gyöngédség megnyílvánulását: Isten nem parancsol, nem erőlteti rá Máriára akaratát, hanem megvárja amíg ő szabadon válaszol.
Csak egy pillanatig gondolkozzunk el ezen... és csak egy pillanatig képzeljük magunkat Mária helyébe/helyzetébe: hallva az angyali üdvözletet és utánna az üzenetet, mi mit válaszoltunk volna?
Így Advent után a megszületett Igét befogadva nem tudok nem arra gondolni, hogy Istennek mennyi terve lehet velem. Talán nagy tervek is csak én gyávának bizonyulok, vagy talán egyszerű kis tervek amikhez vagy lusta vagy érdektelennek bizonyuló vagyok.
Hitem szerint hasonló döntést mint Mária már senkinek nem kell a Földön meghoznia, angyalok sem repkednek be a szobánkba különböző isteni kérésekkel (vagy mégis?), de a szüntelen könyörgések közepette, amikor mi kérünk Istentől minduntalan, hallgassunk el kicsit és hallgassuk Istent, a nemrég megszületett Megváltót. Vajon mit kér tőlünk? Vajon milyen kérésre várja a mi rábólintásunkat? Talán észrevesszük, hogy a kéréseinkre a válasz az Ő kéréseiben rejtezik.
Áldott Ünnepeket kívánok mindenkinek aki olvassa/olvasni fogja a bloggom és kívánom, hogy meg tudjunk pihenni Isten beteljesült szeretetén, amelynek első állomását ezekben a napokban élhettük újra át!
2010. október 13., szerda
Megélni a hitet... a mindennapokban
Talán ez az egyik legnehezebb kihívás az életünkben, az enyémben is.
Mit ér nekem a hitem, ha csak jó esetben beszélni tudok róla, de az nem tükröződik sem tetteimben, sem az emberekhez való hozzáállásomban? Egyáltalán beszélhetek-e ilyenkor hitről?
"1Hagytam, hogy közeledjenek, akik azelőtt nem kérdeztek; hogy megtaláljanak, akik nem kerestek. Íme, itt vagyok! Íme itt vagyok! - így szóltam a nemzethez, amely nem hívta segítségül a nevemet."
Iz 65,1
Ezt most találtam... teljesen "véletenül" :) Azaz vezetve az Úr által.
Sokszor elcsüggedek mikor azt látom, hogy Krisztust mennyien megtagadják, amikor nem hiszik el, hogy van Isten, amikor nem hiszik el, hogy Jézus Isten, amikor egyszerű prófétának tartják az Élet Urát. És Isten gyengéden mindig válaszol... Ő mindig megtalálja a módját... hogy ne keseregjek és ne legyek szomorú, ígéretet tett Ő nekünk, és Ő nem szegi meg a szavát, Önmagával meg nem hasonulhat. Nekem "csak" az a dolgom, hogy megmutassam amennyire tőlem telik, hogy van egy másik út, van Valaki aki Ő maga az Út. Ebben segíts engem, Uram, hogy ne hozzak szégyent a nevedre, hogy ne tántorítsak el embereket Tőled, hanem közelebb tudjalak vinni Téged hozzuk! Ámen! Így legyen!
Mert könnyű akkor hősnek lenni, ha nem bánt semmi, könnyű kereszténynek lenni és maradni, ha nincs kísértés, könnyű szeretni a másik embert ha az is viszontszeret. De mi a helyzet akkor ha bántanak, ha nem szeretnek, ha csúfolnak vagy ha a kísértést kell legyőzni?
Egyedül meg tudom ezt mind tenni? Nem hiszem!
Jézus hívva segítségül, Isten kegyelmét kérve minderre, lehetséges. Ráhagyatkozni, teljesen. Szépen hangzik, igaz? De talán könnyű megélni is ezt?
Sokáig szégyelltem, de ma bevallom, hogy még életemben nem találkoztam olyan mondattal, amelyet nehezebb lett volna kimondani, mint a "Legyen meg a Te akaratod!". Akkor is legyen meg, ha nem értek egyet vele, akkor is legyen meg, ha nem látom, hogy miért!
Talán ha ez a ráhagyatkozás, ha ez az önátadás kerekedik felül az életünkben, ha rájövünk, hogy Isten nélkül senkik vagyunk, ha rájövünk, hogy igazán csak és kizárólag Ő a fontos, akkor majd a mindennapjainkban is meg fog látszani ez. Mert ha Istent szeretem, ha Istent szolgálom, akkor ehhez igazítom tetteim is. Ha az Ő példája lebeg a szemeim előtt, akkor Hozzá szeretnék hasonlítani és követni Őt amennyire erőmből telik.
Mennyire messze vagyok még ettől :(
Mit ér nekem a hitem, ha csak jó esetben beszélni tudok róla, de az nem tükröződik sem tetteimben, sem az emberekhez való hozzáállásomban? Egyáltalán beszélhetek-e ilyenkor hitről?
"1Hagytam, hogy közeledjenek, akik azelőtt nem kérdeztek; hogy megtaláljanak, akik nem kerestek. Íme, itt vagyok! Íme itt vagyok! - így szóltam a nemzethez, amely nem hívta segítségül a nevemet."
Iz 65,1
Ezt most találtam... teljesen "véletenül" :) Azaz vezetve az Úr által.
Sokszor elcsüggedek mikor azt látom, hogy Krisztust mennyien megtagadják, amikor nem hiszik el, hogy van Isten, amikor nem hiszik el, hogy Jézus Isten, amikor egyszerű prófétának tartják az Élet Urát. És Isten gyengéden mindig válaszol... Ő mindig megtalálja a módját... hogy ne keseregjek és ne legyek szomorú, ígéretet tett Ő nekünk, és Ő nem szegi meg a szavát, Önmagával meg nem hasonulhat. Nekem "csak" az a dolgom, hogy megmutassam amennyire tőlem telik, hogy van egy másik út, van Valaki aki Ő maga az Út. Ebben segíts engem, Uram, hogy ne hozzak szégyent a nevedre, hogy ne tántorítsak el embereket Tőled, hanem közelebb tudjalak vinni Téged hozzuk! Ámen! Így legyen!
Mert könnyű akkor hősnek lenni, ha nem bánt semmi, könnyű kereszténynek lenni és maradni, ha nincs kísértés, könnyű szeretni a másik embert ha az is viszontszeret. De mi a helyzet akkor ha bántanak, ha nem szeretnek, ha csúfolnak vagy ha a kísértést kell legyőzni?
Egyedül meg tudom ezt mind tenni? Nem hiszem!
Jézus hívva segítségül, Isten kegyelmét kérve minderre, lehetséges. Ráhagyatkozni, teljesen. Szépen hangzik, igaz? De talán könnyű megélni is ezt?
Sokáig szégyelltem, de ma bevallom, hogy még életemben nem találkoztam olyan mondattal, amelyet nehezebb lett volna kimondani, mint a "Legyen meg a Te akaratod!". Akkor is legyen meg, ha nem értek egyet vele, akkor is legyen meg, ha nem látom, hogy miért!
Talán ha ez a ráhagyatkozás, ha ez az önátadás kerekedik felül az életünkben, ha rájövünk, hogy Isten nélkül senkik vagyunk, ha rájövünk, hogy igazán csak és kizárólag Ő a fontos, akkor majd a mindennapjainkban is meg fog látszani ez. Mert ha Istent szeretem, ha Istent szolgálom, akkor ehhez igazítom tetteim is. Ha az Ő példája lebeg a szemeim előtt, akkor Hozzá szeretnék hasonlítani és követni Őt amennyire erőmből telik.
Mennyire messze vagyok még ettől :(
2010. október 10., vasárnap
Hálás lenni és megköszönni
Nem véletlen, hogy Szent Ferenc imáját választottam az oldalam mottójának. Mindig is nagyon mélyen megérintett Szt. Ferenc egyszerű lelkisége amely kimerül és egyben ki is teljesedik Isten követésében a világ legegyszerűbb módján.
Ma ismét a ferences templomban voltam misén. Ismét részesültem abban a csodában, hogy a misét celebráló atya elvarázsolt a prédikációjával. Annyira egyszerűen, de mégis mélyrehatóan, annyira alázatosan, de mégis Jézushoz közel... úgy képzelem, hogy Szt. Ferenc is hasonlóan prédikálhatott, hasonló élményeket keltve a hallgatóságban.
Szerettem volna egy rövid szentségimádáson részt venni, nagy szükségem volt rá. És íme Isten lehetővé tette ezt... apró csodák, emlékeztetők Isten mérhetetlen szeretetére és jóságára.
Nyugodtan jöttem el és megkönnyebülve. Hosszú idő után, sikerült kimondani félelem nélkül, hogy "legyen meg, Uram, a Te akaratod". Nehéz Rá hagyatkozni, főként ha olyan kérésről van szó, ami úgy érezzük fontos nekünk és nagyon szeretnénk, még talán akkor is, ha Isten nem ezt az utat szánta nekünk. De ma sikerült kimondani, szívvel, igazán. Hisz Isten az én Mennyei Atyám, ki más tudhatná jobban mi a jobb nekem ebben az életben és az elkövetkezőben is. Ha meg teljesül így a kérésem, bizton tudhatom, hogy rajta az Úr áldása.
Külön megragadott az olvasmányokból a 2Tim 2,8-2,13:
"8Ne felejtsd, hogy Jézus Krisztus, Dávid sarja feltámadt a halálból, ahogy evangéliumom hirdeti, amelyért meghurcoltak, 9sőt mint valami gonosztevőt, még bilincsbe is vertek, de az Isten szava nincs megbilincselve. 10A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban. 11Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele; 12ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, 13de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg."
Ez talán nem vág épp ide, de nekem ma nagyon sokat mondott ez a páli levél.
Külön kiemelhetnék szavakat, de ez így együtt a teljes. Köszönöm, Uram, hogy visszatérhetek Hozzád, hogy újból és újból megbocsátasz nekem még akkor is ha én már nem tudnék megbocsátani magamnak. Köszönöm, hogy te minduntalan kigyógyítasz a leprámból és nem fordulsz el tőlem, ha nem térek vissza hálát adni Neked!
Áldott legyen a Te neved!
Ma ismét a ferences templomban voltam misén. Ismét részesültem abban a csodában, hogy a misét celebráló atya elvarázsolt a prédikációjával. Annyira egyszerűen, de mégis mélyrehatóan, annyira alázatosan, de mégis Jézushoz közel... úgy képzelem, hogy Szt. Ferenc is hasonlóan prédikálhatott, hasonló élményeket keltve a hallgatóságban.
Szerettem volna egy rövid szentségimádáson részt venni, nagy szükségem volt rá. És íme Isten lehetővé tette ezt... apró csodák, emlékeztetők Isten mérhetetlen szeretetére és jóságára.
Nyugodtan jöttem el és megkönnyebülve. Hosszú idő után, sikerült kimondani félelem nélkül, hogy "legyen meg, Uram, a Te akaratod". Nehéz Rá hagyatkozni, főként ha olyan kérésről van szó, ami úgy érezzük fontos nekünk és nagyon szeretnénk, még talán akkor is, ha Isten nem ezt az utat szánta nekünk. De ma sikerült kimondani, szívvel, igazán. Hisz Isten az én Mennyei Atyám, ki más tudhatná jobban mi a jobb nekem ebben az életben és az elkövetkezőben is. Ha meg teljesül így a kérésem, bizton tudhatom, hogy rajta az Úr áldása.
Külön megragadott az olvasmányokból a 2Tim 2,8-2,13:
"8Ne felejtsd, hogy Jézus Krisztus, Dávid sarja feltámadt a halálból, ahogy evangéliumom hirdeti, amelyért meghurcoltak, 9sőt mint valami gonosztevőt, még bilincsbe is vertek, de az Isten szava nincs megbilincselve. 10A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban. 11Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele; 12ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, 13de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg."
Ez talán nem vág épp ide, de nekem ma nagyon sokat mondott ez a páli levél.
Külön kiemelhetnék szavakat, de ez így együtt a teljes. Köszönöm, Uram, hogy visszatérhetek Hozzád, hogy újból és újból megbocsátasz nekem még akkor is ha én már nem tudnék megbocsátani magamnak. Köszönöm, hogy te minduntalan kigyógyítasz a leprámból és nem fordulsz el tőlem, ha nem térek vissza hálát adni Neked!
Áldott legyen a Te neved!
2010. szeptember 20., hétfő
Közelebb vinni Jézust az emberekhez
Annyiszor tévedtem... sokmindenben.
Egyik leghőbb vágyam, hogy közelebb vigyem Jézus az emberekhez, hogy mindenki megismerhesse Őt, holott ha belegondolok én magam teljesen méltatlan vagyok erre. De ha én méltatlan is lennék... akkor is annyira szeretném, ha mások megismerhetnék Őt. Mert Jézus az Út, az Igazság, az Élet... Ő a válasz az imákra, Ő a válasz az élet millió miértjére... Ő a Kezdet és a Vég... és még millió okot fel tudnék sorolni, de a legfontosabb, mert eljött értünk, mert elhordozta a bűneinket és mert feltámaszt az utolsó napon! Remélem, méltó leszek rá én is!
Annyira fáj, amikor látom embereket megtagadni Őt, megtagadni a Bilbiát és annak tanítását. És én nem találom a megfelelő módot arra, hogy megmutassam: ez az Igazság. Isten bocsásson meg nekem!
Ennek a bloggnak is az indító eszméje ez volt. Tudjak beszélni a saját megélt hitemről. De túl letörnek a kudarcok és elfelejtek erőt meríteni. Ez vajon nem hitetlenség-e? Hisz Jézus megígérte, hogy velünk marad a világ végezetéig... és arra is felszólított és biztat, hogy ne féljünk... akkor mégis mi a baj? Nincs elég hitem, elhinni Neki, hogy komolyan gondolta?
Uram! Te látod a lelkem, látod a harcot ami bennem folyik. Látod, hogy néha mennyire össze vagyok kavarodva és mennyire keskeny az a bizonyos út. Kérlek, bocsáss meg nekem és adj nekem töretlen hitet! Bocsáss meg, mert vétkeztem Ellened! Bocsáss meg, mert az örömhír helyett amit el kellett volna vinnem másokhoz, veszekedést vittem. Leteszem elődbe az életem, leteszem a feladataim, hibáim, bűneim. Vedd le rólam a bűnnek terhét, engedj engem úgy szolgálni Téged, hogy az elsősorban mások javára váljon. Segíts nekem hinnem Benned, hinni, hogy Te velünk maradsz minden nap a világ végezetéig! Ámen.
Egyik leghőbb vágyam, hogy közelebb vigyem Jézus az emberekhez, hogy mindenki megismerhesse Őt, holott ha belegondolok én magam teljesen méltatlan vagyok erre. De ha én méltatlan is lennék... akkor is annyira szeretném, ha mások megismerhetnék Őt. Mert Jézus az Út, az Igazság, az Élet... Ő a válasz az imákra, Ő a válasz az élet millió miértjére... Ő a Kezdet és a Vég... és még millió okot fel tudnék sorolni, de a legfontosabb, mert eljött értünk, mert elhordozta a bűneinket és mert feltámaszt az utolsó napon! Remélem, méltó leszek rá én is!
Annyira fáj, amikor látom embereket megtagadni Őt, megtagadni a Bilbiát és annak tanítását. És én nem találom a megfelelő módot arra, hogy megmutassam: ez az Igazság. Isten bocsásson meg nekem!
Ennek a bloggnak is az indító eszméje ez volt. Tudjak beszélni a saját megélt hitemről. De túl letörnek a kudarcok és elfelejtek erőt meríteni. Ez vajon nem hitetlenség-e? Hisz Jézus megígérte, hogy velünk marad a világ végezetéig... és arra is felszólított és biztat, hogy ne féljünk... akkor mégis mi a baj? Nincs elég hitem, elhinni Neki, hogy komolyan gondolta?
Uram! Te látod a lelkem, látod a harcot ami bennem folyik. Látod, hogy néha mennyire össze vagyok kavarodva és mennyire keskeny az a bizonyos út. Kérlek, bocsáss meg nekem és adj nekem töretlen hitet! Bocsáss meg, mert vétkeztem Ellened! Bocsáss meg, mert az örömhír helyett amit el kellett volna vinnem másokhoz, veszekedést vittem. Leteszem elődbe az életem, leteszem a feladataim, hibáim, bűneim. Vedd le rólam a bűnnek terhét, engedj engem úgy szolgálni Téged, hogy az elsősorban mások javára váljon. Segíts nekem hinnem Benned, hinni, hogy Te velünk maradsz minden nap a világ végezetéig! Ámen.
2010. április 3., szombat
Egy ókori szentbeszéd Nagyszombat szent napjára
(PG 43, 439. 451. 462-463)
Az Úr leszáll a holtak országába
Mi történt? Nagy csend van ma a földön. Nagy csend és teljes elhagyatottság. Nagy a csend, hiszen meghalt a Király. Megremegett a föld, aztán elcsendesült, hiszen Isten szenderült el a testben, és feltámasztotta a régóta sírban nyugvókat. Isten halt meg a testben, és megfutamította az alvilágot. Először is az ősszülőket, mint elveszett, de megtalált bárányokat keresi fel. Azokat akarja felkeresni, akik a halál teljes sötétjében és árnyékában vannak fogva tartva, egyenesen a rabságban levő Ádámhoz és Évához megy, és megszabadítja a szenvedésektől Ádámot Isten, aki szintén az ő Fia. Elmegy hozzájuk az Úr, és magával viszi a kereszt győzelmi jelvényét. Mihelyt Ádám ősatyánk megpillantja őt, bűnbánón mellét veri ámulatában, és ezt kiáltja oda a többieknek: “Az én Uram legyen mindnyájatokkal!” Erre maga Krisztus felel így Ádámnak: “És a te lelkeddel!” Majd kézenfogva életre kelti őt e szavakkal: “Kelj életre álmodból, támadj fel a halálból, Krisztus rád ragyogott! Én a te Istened vagyok, én miattad lettem Fiaddá, teérted és ezekért a te ivadékaidért. Most szólok, és hatalmam folytán ezt a parancsot adom a halál ezen foglyainak: szabadok vagytok! A halál sötétjében levőkhöz meg így szólok: legyetek az élet világosságában! A halál tehetetlenségében levőknek pedig ezt mondom: támadjatok fel!
Neked, a halottnak, ezt parancsolom: kelj fel az életre, hiszen nem azért alkottalak meg, hogy a halál bilincsei között légy mindörökre. Támadj fel halálodból: hiszen én vagyok a holtak élete. Kelj fel, akit kezeim alkottak, kelj fel, akit saját képem hasonlatosságára alkottalak. Kelj fel, menjünk ki innen, hiszen te énbennem és én tebenned egy és osztatlan személy vagyunk. Én, a te Istened, teérted lettem a te gyermekeddé. Én, az Úr, teérted vettem fel a szolgai alakot. Én, aki az egek felett vagyok, teérted jöttem a földre és az alvilágba. Teérted, az emberért lettem a holtak között is a saját erőmből élő emberré. Teérted, aki az édenkertből kijöttél, engem is kertből hurcoltak el a zsidók, és egy kertben feszítettek keresztre. Nézd, hogyan leköpdösték arcomat; ezt is érted vállaltam, hogy téged visszaállítsalak a régi életedbe. Nézd, hányszor vertek arcul; ezeket is érted tűrtem, hogy téged ismét a saját képemre formáljalak, hiszen ez torzult el nálad.
Nézd megostorozott hátamat, ezt is érted szenvedtem, hogy levegyem rólad a hátadat görnyesztő bűneid terhét. Nézd a teérted keresztfához szorosan odaszegezett kezeimet, hiszen te egykor vétkesen nyúltál kezeddel a fához. Teérted haltam meg a kereszten, teérted járta át oldalamat a lándzsa, teérted, aki elaludtál az édenkertben, és oldaladból származott Éva. Az én átdöfött oldalam gyógyította meg Éva fájdalmát. Az én halálom vezet ki téged a halálból. Az én lándzsám semmisíti meg azt a lándzsát, amely téged rabságban tart. Kelj fel, távozzunk innen! A paradicsomkert földjéről ellenséged taszított ki téged, én azonban már nem is a paradicsomkertbe, hanem mennyei trónra viszlek ki innen téged. El voltál tiltva az élet fájától, most pedig, nézd, én, maga az Élet, együtt vagyok veled. Odaállítottam melléd a kerubokat, hogy mint szolgák őrizzenek téged, és most elrendelem, hogy ezután mint Istent, úgy tiszteljenek ezek a kerubok téged. Áll már a készséges és szolgáló keruboktól övezett trónod, vár már lakásod elkészített eledellel, vár már örök hajlékod, díszes lakóhelyed örök javakkal telve, vár már az öröktől fogva számodra elkészített mennyek országa.”
Az Úr leszáll a holtak országába
Mi történt? Nagy csend van ma a földön. Nagy csend és teljes elhagyatottság. Nagy a csend, hiszen meghalt a Király. Megremegett a föld, aztán elcsendesült, hiszen Isten szenderült el a testben, és feltámasztotta a régóta sírban nyugvókat. Isten halt meg a testben, és megfutamította az alvilágot. Először is az ősszülőket, mint elveszett, de megtalált bárányokat keresi fel. Azokat akarja felkeresni, akik a halál teljes sötétjében és árnyékában vannak fogva tartva, egyenesen a rabságban levő Ádámhoz és Évához megy, és megszabadítja a szenvedésektől Ádámot Isten, aki szintén az ő Fia. Elmegy hozzájuk az Úr, és magával viszi a kereszt győzelmi jelvényét. Mihelyt Ádám ősatyánk megpillantja őt, bűnbánón mellét veri ámulatában, és ezt kiáltja oda a többieknek: “Az én Uram legyen mindnyájatokkal!” Erre maga Krisztus felel így Ádámnak: “És a te lelkeddel!” Majd kézenfogva életre kelti őt e szavakkal: “Kelj életre álmodból, támadj fel a halálból, Krisztus rád ragyogott! Én a te Istened vagyok, én miattad lettem Fiaddá, teérted és ezekért a te ivadékaidért. Most szólok, és hatalmam folytán ezt a parancsot adom a halál ezen foglyainak: szabadok vagytok! A halál sötétjében levőkhöz meg így szólok: legyetek az élet világosságában! A halál tehetetlenségében levőknek pedig ezt mondom: támadjatok fel!
Neked, a halottnak, ezt parancsolom: kelj fel az életre, hiszen nem azért alkottalak meg, hogy a halál bilincsei között légy mindörökre. Támadj fel halálodból: hiszen én vagyok a holtak élete. Kelj fel, akit kezeim alkottak, kelj fel, akit saját képem hasonlatosságára alkottalak. Kelj fel, menjünk ki innen, hiszen te énbennem és én tebenned egy és osztatlan személy vagyunk. Én, a te Istened, teérted lettem a te gyermekeddé. Én, az Úr, teérted vettem fel a szolgai alakot. Én, aki az egek felett vagyok, teérted jöttem a földre és az alvilágba. Teérted, az emberért lettem a holtak között is a saját erőmből élő emberré. Teérted, aki az édenkertből kijöttél, engem is kertből hurcoltak el a zsidók, és egy kertben feszítettek keresztre. Nézd, hogyan leköpdösték arcomat; ezt is érted vállaltam, hogy téged visszaállítsalak a régi életedbe. Nézd, hányszor vertek arcul; ezeket is érted tűrtem, hogy téged ismét a saját képemre formáljalak, hiszen ez torzult el nálad.
Nézd megostorozott hátamat, ezt is érted szenvedtem, hogy levegyem rólad a hátadat görnyesztő bűneid terhét. Nézd a teérted keresztfához szorosan odaszegezett kezeimet, hiszen te egykor vétkesen nyúltál kezeddel a fához. Teérted haltam meg a kereszten, teérted járta át oldalamat a lándzsa, teérted, aki elaludtál az édenkertben, és oldaladból származott Éva. Az én átdöfött oldalam gyógyította meg Éva fájdalmát. Az én halálom vezet ki téged a halálból. Az én lándzsám semmisíti meg azt a lándzsát, amely téged rabságban tart. Kelj fel, távozzunk innen! A paradicsomkert földjéről ellenséged taszított ki téged, én azonban már nem is a paradicsomkertbe, hanem mennyei trónra viszlek ki innen téged. El voltál tiltva az élet fájától, most pedig, nézd, én, maga az Élet, együtt vagyok veled. Odaállítottam melléd a kerubokat, hogy mint szolgák őrizzenek téged, és most elrendelem, hogy ezután mint Istent, úgy tiszteljenek ezek a kerubok téged. Áll már a készséges és szolgáló keruboktól övezett trónod, vár már lakásod elkészített eledellel, vár már örök hajlékod, díszes lakóhelyed örök javakkal telve, vár már az öröktől fogva számodra elkészített mennyek országa.”
2010. március 28., vasárnap
Az Úr nem hagy el soha
Iz 41.10
Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom.
Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom.
2010. március 27., szombat
Bosszúvágy vagy irgalom
Ma valakitől azt hallottam, hogy de jó nekünk akik hiszünk Isten létezésében, mert amikor mindenki kitol velünk akkor megmarad az a reményünk, hogy Isten igazságot tesz és megbünteti azt aki vétkezett. Könnyű kitalálni, nem keresztény ember volt az illető...
Vajon ez lenne Isten? Egy bosszúálló Isten? Ezt tanítja a keresztény hit? És végtelen boldogság tölt el, mert nem bosszúálló a mi Istenünk, hanem végtelenül jó és irgalmas és örökké megbocsátó. Nem bosszúvágyra és megtorlásra tanít minket, nem ezt a fajta vigaszt adja, hanem a szeretet és megbocsátás vigaszát.
Mint a házasságtörő asszony története... ki az ki közülünk bűn nélkül való? Ki az kinek joga lenne az Úr haragját kérni embertársára? Én biztosan nem. Ha valaki ártott nekem, vajon én nem ártottam-e sokkal többet másoknak? Ha valaki megbánt engem, vajon én nem bántottam-e meg ezerszer jobban másokat? Ha én reménylem a megbocsátást, vajon más nem ugyanúgy reméli-e azt? Mitől könnyebb az én bűnöm, mint másé?
"... És bocsásd meg a mi vétkeinket, mint ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek..." Néha automatikusan mondjuk. De átérezzük-e mindig az ima súlyát. Kérés mely kötelez... " ahogy mi is megbocsátunk"... megbocsátunk-e vajon szívből, igazán? Elmondjuk-e az imát haraggal a szívünkben?
Én Uram, én Istenem! Add, hogy mindig a te teremtményed lássam minden embertársamban. Azt, hogy meglássalak benne Téged, a Te áldozatod, amikor érte is meghaltál. Add, hogy mikor megtorlásért kiállt a szívem, eltöltsön a Te szereteted, hisz én hányszor megbántalak Téged, de Te mégis felmentél a keresztre meghalni értem... értünk... Add, hogy vallástól és nemzettől függetlenül, képes legyek legalább elfogadni mindenkit, még akkor is ha ellenséges szándékkal vannak felénk. Uram, Te légy az én bizalmam és erősségem, hisz Te mondtad, hogy legyőzted a világot, legyőzted a bűnt. Add, hogy mindig feltétel nélkül bízzak a Te hatalmadban és igazságodban és soha, soha el ne szakadjak Tőled! Ámen.
Vajon ez lenne Isten? Egy bosszúálló Isten? Ezt tanítja a keresztény hit? És végtelen boldogság tölt el, mert nem bosszúálló a mi Istenünk, hanem végtelenül jó és irgalmas és örökké megbocsátó. Nem bosszúvágyra és megtorlásra tanít minket, nem ezt a fajta vigaszt adja, hanem a szeretet és megbocsátás vigaszát.
Mint a házasságtörő asszony története... ki az ki közülünk bűn nélkül való? Ki az kinek joga lenne az Úr haragját kérni embertársára? Én biztosan nem. Ha valaki ártott nekem, vajon én nem ártottam-e sokkal többet másoknak? Ha valaki megbánt engem, vajon én nem bántottam-e meg ezerszer jobban másokat? Ha én reménylem a megbocsátást, vajon más nem ugyanúgy reméli-e azt? Mitől könnyebb az én bűnöm, mint másé?
"... És bocsásd meg a mi vétkeinket, mint ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek..." Néha automatikusan mondjuk. De átérezzük-e mindig az ima súlyát. Kérés mely kötelez... " ahogy mi is megbocsátunk"... megbocsátunk-e vajon szívből, igazán? Elmondjuk-e az imát haraggal a szívünkben?
Én Uram, én Istenem! Add, hogy mindig a te teremtményed lássam minden embertársamban. Azt, hogy meglássalak benne Téged, a Te áldozatod, amikor érte is meghaltál. Add, hogy mikor megtorlásért kiállt a szívem, eltöltsön a Te szereteted, hisz én hányszor megbántalak Téged, de Te mégis felmentél a keresztre meghalni értem... értünk... Add, hogy vallástól és nemzettől függetlenül, képes legyek legalább elfogadni mindenkit, még akkor is ha ellenséges szándékkal vannak felénk. Uram, Te légy az én bizalmam és erősségem, hisz Te mondtad, hogy legyőzted a világot, legyőzted a bűnt. Add, hogy mindig feltétel nélkül bízzak a Te hatalmadban és igazságodban és soha, soha el ne szakadjak Tőled! Ámen.
2010. március 26., péntek
Helyes út
Néha nagyon nehéz megtalálni az utat és mikor mégis úgy érzem, hogy megleltem, akkor nehéz rajta maradni. Olykor meg ismét eltűnnek az útjelző táblák vagy olvashatatlanná válnak. Máskor meg kétség gyötör, hogy merre tovább.
Sokszor azon kapom magam, hogy imádkozok valamiért, mert én szeretném, mert én akarom. És nehéz kimondani, hogy "Uram, legyen meg a Te akaratod!" Milyen balga is az ember... mintha én lennék a legfontosabb, mintha Isten nem tudná, hogy mi a legjobb nekem, mintha Isten nem vigyázna rám.
Néha annyira megszoktuk, hogy látszólag mi irányítjuk a dolgokat, hogy nem merünk Istenre hagyatkozni. Mennyire buták vagyunk, Isten aki megteremtette a világmindenséget, aki létrehozott minket, ne tudná jól írányítani az életem? Csak nehéz Őt beengedni...
Vajon miért mondta Jézus, hogy "engedjétek Hozzám a gyermekeket, mert ilyeneké a mennyeknek országa"? Talán azért, mert a mi hitünk már nehezen lesz olyan tiszta és erős, mint a gyermekeké? Istent mennyei Atyánknak hívjuk, mégis... hányszor nézünk fel rá olyan őszinte imádattal, mint kisgyermek az apjára?
És Isten mégis szeret, pedig sokszor erőnek erejével próbáljuk elszakítani magunkat Tőle. Sokszor meg nem érezzük vagy nem akarjuk érezni, hogy mit kellene választanunk, melyik döntés az ami közelebb visz Hozza. Az élet nem fehér és fekete, sok árnyalat van közte... nagyon sok. Nekünk törekednünk kell a fehérebbet választani, de valahogy úgy, hogy az a fehér ragyogni tudjon, ne árnyékolja be a fekete.
És mi segíthet ilyenkor? A bizonyosság... amikor közel vagyunk Istenhez, amikor tiszta szívvel az ő akaratát keressük, akkor megtalálhatjuk a módját a helyes folytatásnak.
És mitől lesz helyes egy döntés? Nem tudom... de azt tudom, hogy csakis jó döntés után érhet boldogság, megkönnyebülés. Ha Isten közelségét érzem, bíznom kell Benne. Azt ígérte, hogy Vigasztalót küld, a Szentlelket, hogy útmutatónk legyen. Isten nem szegi meg a szavát.
Uram! Add, hogy mindig meghalljam Szavad! Add, hogy merjem Rád bízni az életem! Add, hogy merjem a Te akaratod keresni és mindenekelőtt add, hogy felismerjelek Téged! Uram, Istenem, szeretném szívből mondani, fenntartás nélkül neked alávetni magam és őszintén Rád hagyatkozni: legyen meg a Te akaratod! Ámen.
Sokszor azon kapom magam, hogy imádkozok valamiért, mert én szeretném, mert én akarom. És nehéz kimondani, hogy "Uram, legyen meg a Te akaratod!" Milyen balga is az ember... mintha én lennék a legfontosabb, mintha Isten nem tudná, hogy mi a legjobb nekem, mintha Isten nem vigyázna rám.
Néha annyira megszoktuk, hogy látszólag mi irányítjuk a dolgokat, hogy nem merünk Istenre hagyatkozni. Mennyire buták vagyunk, Isten aki megteremtette a világmindenséget, aki létrehozott minket, ne tudná jól írányítani az életem? Csak nehéz Őt beengedni...
Vajon miért mondta Jézus, hogy "engedjétek Hozzám a gyermekeket, mert ilyeneké a mennyeknek országa"? Talán azért, mert a mi hitünk már nehezen lesz olyan tiszta és erős, mint a gyermekeké? Istent mennyei Atyánknak hívjuk, mégis... hányszor nézünk fel rá olyan őszinte imádattal, mint kisgyermek az apjára?
És Isten mégis szeret, pedig sokszor erőnek erejével próbáljuk elszakítani magunkat Tőle. Sokszor meg nem érezzük vagy nem akarjuk érezni, hogy mit kellene választanunk, melyik döntés az ami közelebb visz Hozza. Az élet nem fehér és fekete, sok árnyalat van közte... nagyon sok. Nekünk törekednünk kell a fehérebbet választani, de valahogy úgy, hogy az a fehér ragyogni tudjon, ne árnyékolja be a fekete.
És mi segíthet ilyenkor? A bizonyosság... amikor közel vagyunk Istenhez, amikor tiszta szívvel az ő akaratát keressük, akkor megtalálhatjuk a módját a helyes folytatásnak.
És mitől lesz helyes egy döntés? Nem tudom... de azt tudom, hogy csakis jó döntés után érhet boldogság, megkönnyebülés. Ha Isten közelségét érzem, bíznom kell Benne. Azt ígérte, hogy Vigasztalót küld, a Szentlelket, hogy útmutatónk legyen. Isten nem szegi meg a szavát.
Uram! Add, hogy mindig meghalljam Szavad! Add, hogy merjem Rád bízni az életem! Add, hogy merjem a Te akaratod keresni és mindenekelőtt add, hogy felismerjelek Téged! Uram, Istenem, szeretném szívből mondani, fenntartás nélkül neked alávetni magam és őszintén Rád hagyatkozni: legyen meg a Te akaratod! Ámen.
2010. március 24., szerda
A mai evanéliumi rész a Jn 8, 31-42 volt. Megragadtak belőle Jézus szavai: "Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket."
Jó pár évvel ezelőtt értettem meg, hogy mit jelent ez a mondat. Nem igazán értettem, hogy hogyan lehetnék szabad, főként ha felszámolom, hogy egy csomó törvényt, szabályt kellene keresztényként betartani, ami valljuk be, nem mindig egyszerű vagy könnyű.
Aztán egyszer megértettem, miután valamennyire megismertem Jézust, általa az Atyát, hogy mit is jelent az igazi szabadság. Azaz mit jelentett nekem felismerni Jézus szabadítását. Nem kell attól tartanom, hogy bárkinek/bárminek is rabja leszek, nem kell a félelem, a kétségbeesés kötelékében vergődnöm, mert mindannyian Isten kezében vagyunk. Jézus nem hagy magunkra, velünk van a mindennapjainkban, még akkor is ha nem gondolnánk. Nem kért tőlünk az Úr lehetetlen terheket, törvényei a mi javunkat szolgálják, Istenből bármikor erőt meríthetünk és ha leküzdöttük félelmeinket a hit által, valóban szabadok leszünk. Szabadok az Úrban, Aki hűséges és Aki megtartja ígéretét.
Milyen csodálatos ez a mondat, ez az ígéret! Akárhányszor olvasom, mindig másként és másként hat rám, de mindig, minden egyes alkalommal érzem a szabadságot, amit az Úr ígért. Szabadulást a bűn fogságából, szabadulást a félelelmtől. Reményt ad, megnyugtat és derűvel tölt el.
Óh, Uram, add, hogy soha nem távolodjak el a Te igazságodtól! Hálás vagyok és köszönöm Neked életem minden pici percét! Köszönöm, hogy megismerhettelek Téged, hogy nem engedtél elveszni. Szentlélek Úristen, vezess engem és add, hogy soha el ne szakadjak Tőled! Ámen!
Jó pár évvel ezelőtt értettem meg, hogy mit jelent ez a mondat. Nem igazán értettem, hogy hogyan lehetnék szabad, főként ha felszámolom, hogy egy csomó törvényt, szabályt kellene keresztényként betartani, ami valljuk be, nem mindig egyszerű vagy könnyű.
Aztán egyszer megértettem, miután valamennyire megismertem Jézust, általa az Atyát, hogy mit is jelent az igazi szabadság. Azaz mit jelentett nekem felismerni Jézus szabadítását. Nem kell attól tartanom, hogy bárkinek/bárminek is rabja leszek, nem kell a félelem, a kétségbeesés kötelékében vergődnöm, mert mindannyian Isten kezében vagyunk. Jézus nem hagy magunkra, velünk van a mindennapjainkban, még akkor is ha nem gondolnánk. Nem kért tőlünk az Úr lehetetlen terheket, törvényei a mi javunkat szolgálják, Istenből bármikor erőt meríthetünk és ha leküzdöttük félelmeinket a hit által, valóban szabadok leszünk. Szabadok az Úrban, Aki hűséges és Aki megtartja ígéretét.
Milyen csodálatos ez a mondat, ez az ígéret! Akárhányszor olvasom, mindig másként és másként hat rám, de mindig, minden egyes alkalommal érzem a szabadságot, amit az Úr ígért. Szabadulást a bűn fogságából, szabadulást a félelelmtől. Reményt ad, megnyugtat és derűvel tölt el.
Óh, Uram, add, hogy soha nem távolodjak el a Te igazságodtól! Hálás vagyok és köszönöm Neked életem minden pici percét! Köszönöm, hogy megismerhettelek Téged, hogy nem engedtél elveszni. Szentlélek Úristen, vezess engem és add, hogy soha el ne szakadjak Tőled! Ámen!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)