Megélni a hitet... a mindennapokban

Talán ez az egyik legnehezebb kihívás az életünkben, az enyémben is.
Mit ér nekem a hitem, ha csak jó esetben beszélni tudok róla, de az nem tükröződik sem tetteimben, sem az emberekhez való hozzáállásomban? Egyáltalán beszélhetek-e ilyenkor hitről?

"1Hagytam, hogy közeledjenek, akik azelőtt nem kérdeztek; hogy megtaláljanak, akik nem kerestek. Íme, itt vagyok! Íme itt vagyok! - így szóltam a nemzethez, amely nem hívta segítségül a nevemet."
Iz 65,1

Ezt most találtam... teljesen "véletenül" :) Azaz vezetve az Úr által.
Sokszor elcsüggedek mikor azt látom, hogy Krisztust mennyien megtagadják, amikor nem hiszik el, hogy van Isten, amikor nem hiszik el, hogy Jézus Isten, amikor egyszerű prófétának tartják az Élet Urát. És Isten gyengéden mindig válaszol... Ő mindig megtalálja a módját... hogy ne keseregjek és ne legyek szomorú, ígéretet tett Ő nekünk, és Ő nem szegi meg a szavát, Önmagával meg nem hasonulhat. Nekem "csak" az a dolgom, hogy megmutassam amennyire tőlem telik, hogy van egy másik út, van Valaki aki Ő maga az Út. Ebben segíts engem, Uram, hogy ne hozzak szégyent a nevedre, hogy ne tántorítsak el embereket Tőled, hanem közelebb tudjalak vinni Téged hozzuk! Ámen! Így legyen!

Mert könnyű akkor hősnek lenni, ha nem bánt semmi, könnyű kereszténynek lenni és maradni, ha nincs kísértés, könnyű szeretni a másik embert ha az is viszontszeret. De mi a helyzet akkor ha bántanak, ha nem szeretnek, ha csúfolnak vagy ha a kísértést kell legyőzni?

Egyedül meg tudom ezt mind tenni? Nem hiszem!
Jézus hívva segítségül, Isten kegyelmét kérve minderre, lehetséges. Ráhagyatkozni, teljesen. Szépen hangzik, igaz? De talán könnyű megélni is ezt?
Sokáig szégyelltem, de ma bevallom, hogy még életemben nem találkoztam olyan mondattal, amelyet nehezebb lett volna kimondani, mint a "Legyen meg a Te akaratod!". Akkor is legyen meg, ha nem értek egyet vele, akkor is legyen meg, ha nem látom, hogy miért!

Talán ha ez a ráhagyatkozás, ha ez az önátadás kerekedik felül az életünkben, ha rájövünk, hogy Isten nélkül senkik vagyunk, ha rájövünk, hogy igazán csak és kizárólag Ő a fontos, akkor majd a mindennapjainkban is meg fog látszani ez. Mert ha Istent szeretem, ha Istent szolgálom, akkor ehhez igazítom tetteim is. Ha az Ő példája lebeg a szemeim előtt, akkor Hozzá szeretnék hasonlítani és követni Őt amennyire erőmből telik.
Mennyire messze vagyok még ettől :(